BME 2012, 45 éves találkozó
 
 
     
 
 
"Kedves Évfolyamtársam!
 
A Szervező Bizottság (Láng Noémi, Fodor István, Pap László, Vannai Nándor és én) április 24-én tartotta legutóbbi ülését, itt kaptam a feladatot ennek a meghívó levélnek a kiküldésére.
 
A 45 éves találkozónkkal kapcsolatban február végén írt levelem hatására már sok választ kaptam. Ezek alapján jelentem, hogy a mai állás szerint, a 174 email címmel rendelkező évfolyamtárs közül 142-en válaszoltak és 120-an jelezték részvételi szándékukat.
 
Első levelünk óta változott a találkozó helyszíne, műszaki okok miatt, így a Stoczek nagyterem helyett a Simonyi professzor úrról elnevezett előadóban találkozunk.
 
BME 2012 BME 2012 BME 2012
nagyítás képre kattintással
   
 
Plants: image 1 0f 4 thumb
Plants: image 1 0f 4 thumb
Cím: 1117 Budapest,
Magyar tudósok krt. 2.
Q épület B szárny
2. emelet.
 
 

Baráti üdvözlettel, a szervezők nevében

Sass Szilárd"

 
 
     
 
Szégyenkezve bevallom, hogy számomra ez volt az első találkozó, amin részvettem. Mentségemül zenei elfoglaltságomat tudom felhozni, mert 25 éves zenei tevékenységem alatt, szombatonként mindig fellépésem volt zenekaraimmal, valamint az is hozzájárult, hogy a szervezőknek sokáig nem volt meg az elérhetőségem. Hála a közösségi oldalak megjelenésével ezt a hiányosságot is pótolni tudtuk.
Sok ismerős és ismeretlen arccal találkoztam, részint az eltelt időt, részint a memóriám okolom érte.
Kézfogás közben sokszor nem az évfolyamtársam szemébe néztem, hanem a kitűzőjére, a nevét keresve, hogy be tudjam azonosítani. Sajnálom, fél évszázad, csoda, hogy élünk!
 
     
 
Nem így tankör társaimmal, akikkel vártam a találkozást, 1962-1967 - ben így néztünk ki öten, nem véletlenül mi vagyunk a fotón, mert mondhatom azt, hogy egyben barátok is voltunk.
 
 
 
 
 
 
Balról jobbra: Winkler Péter, Én, Tölgyesi Irén, Schödl Ervin, mögötte Zitai (Zrianin) Miklós
 
 
 
 
 
Hiányos album a tankörünkről.
Akinek van"képe" küldjön!
 
 
  Plants: image 1 0f 4 thumb

 

Az előadóban a köszöntő és a megemlékezés után évfolyamtársunk, Vannai Nándi összeállítást készített az évfolyamunk 1962-1967 idejébe eső - említésre méltó - hazai és külföldi fontosabb eseményekről. Meglepetésemre, 1962-ben megemlítette az Omega együttes magalakulását is, sőt, név szerint felszólított, hogy itt vagyok-e, mint alapító tag? Egy ilyen közösségben, álmodni sem mertem volna, hogy ez szóba kerül, és nem olyan
 
 
nevek mellett, mint John Fitzgerald Kennedy, Winston Churchill...!? 1967 évhez érve, hasonlóképpen megerősítést kért tőlem az "Ezek a fiatalok" című filmnél a közreműködőkre nézve.
 
 
Jól esett és megtisztelő volt, a díszvendégként meghívott tanárok, adjunktusok, professzorok jelenlétében.
 
     
 
Évfolyamunkon, 1962 évben közel 600 hallgató kezdte el a tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a szétválás után a villamosmérnöki kart 11 tankörre osztották.
A találkozón 120-130 fő lehetett jelen, mind a 11 tankörből voltak minimum 7-en, maximum 20-an.
 
     
 
A mi tankörükből 10-en voltunk a találkozón: Bus László, Kovács Margit, Kovacsics András, Kristály Levente, Szalmási József, Schneider István, Schödl Ervin, Tölgyesi Irén, Winkler Péter, Zrianin Miklós.
 
     
   
Az elmúlt 45 év alatt csak Winkler Péterrel találkoztam személyesen és azt is fura - nem éppen erre a célra használatos - helyen: Radisson Blu Béke Hotel Toilette-jében.
 
     
  A teljes H1 tankör pedig 25 fő volt.  
 
Burgyán Lajos, Bus László, Csízy László, Darabos István, Federspiel Géza, Gőz József, Kovács Margit, Kovacsics András, Krauss Otto, Kristály Levente, Makkay János, Matkó Zoltán, Németh Géza II., Patai István, Petró László, Pintér István, Regényi Eörs, Schneider István, Schödl Ervin, Szalmási József, Tölgyesi Irén, Varga Géza, Winkler Péter, Zitai (Zrianin) Miklós, Zsíros Imre.
 
     
  Miklós felvételeiből készült album:  
   
   
   
  Az évfolyam találkozó közös ebéddel ért véget.  
     
  Budapest, 2012-06-02  
     
 

Kedves András (Kovacsics Öcsi)!

A minap a Guglin kerestem egyik korábbi előadásomat, amit két szerzőtársammal állítottunk össze. Az otthoni computeremről valami okból eltűnt, ezért szerettem volna letölteni. Rákerestem a "vannai nándor" szavakra, és második helyen az általad szerkesztett honlap BME 2012 link jelent meg, nagy örömömre.

 
 
Csodás, amit összeállítottál. Családfa, család, a zenei karrier, a bandák, barátok és sok-sok tevékenységed. Végigolvastam. Eddig nem találkoztam ilyen igényes személyes honlappal.
Különösen örülök annak, hogy helyt adtál az évfolyam 45.-éves egyetemi találkozójának, és hogy bemutattad Simonyi professzor úr emlékére készült plakettet is.
Sajnálom, hogy korábban nem tudtál részt venni a találkozókon. Miden alkalommal volt valami meglepetés.
Egyik alkalommal tablót készítettünk a Stoczek előterében, ahol mindenki kitűzhette az elhozott fényképeket.
Más alkalommal logarléc verseny is volt, ahol egy zsebórára hasonlító orosz logarléc volt a győztes.
Volt, amikor zárthelyit kellett írni a tanult anyagból. Az eredményeket önbevallásos alapon pontoztuk.
Természetesen a nyertesek és helyezettek minden alkalommal pezsgőt nyertek, amit a közös ebédnél osztottak ki az étterem felszolgálói, nagy ováció kíséretében.
Bízom abban, hogy a 3 évenként megrendezett találkozókon lesz alkalmad részt venni és még sok közös emléket tudunk megosztani egymással.

Üdvözlettel,

 
     
  Vannai Nándi  
  2012-09-27.  
 

 

 
 
<<--- vissza a főmenübe