'59-ben jött egy szokásos lemezcsomag a nagyszüleimtől, amiben volt egy számomra ismeretlen angol kislemez is: Cliff Richard és a Drifters, amiből később Shadows lett.

 

Először azt hittem, hogy ez valami tévedés lesz, de aztán megmozgatott engem és a Blörót [Laux József], aki az osztálytársam volt: három olyan fazonú gitár, amilyet még életünkben nem láttunk, és pont olyan fiatal fiúk, mint amilyenek mi voltunk.

Ezt a zenét már nem az istenek játsszák, hanem hozzánk hasonló földi halandók. Aztán jött a tél, vége volt a szabadtéri alapozásnak, minden unalmasnak tűnt, és ekkor jött az ötlet, hogy mi is csináljunk egy zenekart.

Reálosztályba jártunk, csupa jó képességű gyerek, és tudtuk, hogy ami technikai kellék a zenekarhoz kell, azt mi is meg tudjuk csinálni. Üzletben hiába próbáltunk volna elektromos gitárt vagy erősítőt venni, azt se tudták volna, miről beszélünk. Ráadásul pont harmadikos gimnazisták voltunk, akik a gimi urai, hiszen már megvetették a lábukat, de még nem kell az érettségire készülniük.

Elosztottuk egymás között a hangszereket: a Blöró egyből mondta, hogy neki csak a dob kell, nekem végül az egyik gitár jutott, pedig inkább a nagybőgőt szerettem volna, mert azon kevesebb húr volt.

Elkezdtem járni gitártanárhoz, de ő dobozos akusztikus gitáron kezdett tanítani, csupa kényelmetlen dolgot, és egyik alkalommal észrevettem egy táblát az előszobában, hogy "Rock & rollt nem tanítok." Eldöntöttem, hogy inkább magamtól tanulom meg a többit, kaptam egy gitáriskola könyvet külföldről, és '60 nyarára jutottunk el odáig, hogy megvolt a berendezésünk, és már játszani is tudtunk valamennyire.

Ez akkor még nem az Omega együttes volt, de a Lauxon és rajtam kívül Varsányi István és Kovacsics András is benne volt a későbbi Omegában.

Az együttessel már kezdtünk egész jól haladni, játszottunk július 4-én az amerikai követség ünnepségén, és mivel a rivális Petőfi gim- náziumnak is megvolt a maga zenekara, a Próféta, amiben a Benkő Laci zongorázott, rájöttünk, hogy a legjobb az lenne, ha ezt a két együttest egyesítenénk, és szép lassan, egyenként átszivárogtunk oda.

 

Amikor 1962. szeptember 23-án felléptünk a Hess András téri Várklubban, akkor a rendezőknek nem tudtunk mit mondani, hogy mi a zenekar neve, ezért amikor láttuk, hogy ki van írva, hogy este az Omega együttes játszik, először azt hittük, hogy a helyünkre leszerződtettek egy másik együttest. Aztán mondták a rendezők, hogy valami nevet ki kellett találni, ez jutott eszükbe.

Ez az oka, hogy ettől a vasárnapi naptól számítjuk az Omega létrejöttét...