1. Sajtótájékoztató: Hadik Kávéház, 2015. március 03.  
     
 
Pár hónappal az egykori Budai Ifjúsági Park bezárásának 30. évfordulója után a Budapest Parkban celebrál Beatmisét az Ifipark emlékére az Omega együttes.1961. augusztus 20-án nyílt meg Budapest egyik kultikus szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. A magyar rock fellegvárában a kor ismert előadói léptek fel, köztük az Omega, a Bergendy és a P. Mobil. 
 
 

A ma már viccesnek ható Ifipark szabályzata szerint belépni szigorúan csak nyakkendőben, világos ingben és zakóban lehetett. Kitiltották azokat a szórakozni vágyó fiatalokat, akik ízléstelenül táncoltak, nem twist zenére twisteltek és feltűnést keltően viselkedtek. A park vaskezű igazgatója volt Rajnák László, aki a parkba belépők ruházatát személyesen is ellenőrizte, eleget téve feladatának, hogy felügyelje a kulturáltan szórakozó magyar ifjúságot.

 

Az parkot 1984-ben zárták be, mivel állapota már veszélyessé vált. Az utolsó koncertet a P. Mobil együttes adta 1984. szeptember 23-án.

 

A beatmise alatt feltűnik majd Kapuvári Gábor: Lesz egyszer egy ifipark? című filmje is, és részt vesz rajta az ismert rádiós-lemezlovas, B. Tóth László, a beat korszak nagy tudója is. Annyi még tudható, hogy az Omega előtt a beat korszak egyik legendás brit zenekara is fellép.

 

Az elmúlt években szimfonikus feldolgozások születtek Omega Rapszódia és Omega Szimfónia címen, az együttes legsikeresebb dalaiból. Izgalmas zenei kirándulást ígér a megújuló Omega Oratórium, mint a trilógia harmadik része. A nagysikerű, megható élmény nyújtó templomi és szabadtéri koncertek után egy könnyedebb műsorban régen várt meglepetés vendégek idézik fel a 60-as, 70-es évek fergeteges hangulatát. Saját dalok újraértelmezése akkor lehet sikeres, ha valami újat ad, többet, jobbat nyújt az eredetihez képest - ilyen előadás lesz ez a különleges beat-mise.

 
 
OMEGA - Beat Mise a Budai Ifjúsági Park emlékére
Időpont: 2015. május 30.
Helyszín: Budapest Park, Nagyszínpad
 
     
   
     
 
Az Omegában 1962 és 1967 között játszott zenészek közül Laux József dobos, Kovacsics András gitáros és Varsányi István basszusgitáros is színpadra lép. A műsor a beatkorszak hangulatára, másrészt az Omega Oratórium templomi produkcióra épül - mondta Kóbor János énekes, aki mellett Benkő László billentyűs, Laux József és Kovacsics András is részt vett a keddi sajtótájékoztatón
 
 

Ahogy Benkő László fogalmazott, az ifipark a közös együttlétet jelentette, a magyar rockzene bölcsőjét, ahol Rajnák László igazgató nyakkendőt, fehér inget követelt meg a közönségtől, a farmert tiltotta.

 
 

Kóbor János kitért arra, hogy az Omega a 2013-ban indított Oratórium produkcióban a régi dalok új átiratait játssza, ezzel teljesen más értelmezést ad a számoknak. Az Oratóriumot templomokban adják elő - idén tavasszal például egy németországi turnén -, a beat-mise ennek nyári, szabadtéri változata, amelyet a tavalyi siófoki koncerten már kipróbáltak

 
 

Laux József arról beszélt: "örülök a lehetőségnek, talán ez rendezni fogja azt a turbulenciát, amelyet akkor váltottam ki, amikor 1971-ben kiléptem az Omegából". Kovacsics András azt fejtegette, hogy a beatkorszak egyszeri és megismételhetetlen volt, a beat a dzsessz, az olasz zene és az operett világába tört be Magyarországon a hatvanas évek elején.

 
 

B. Tóth László rádiós, a Rockmúzeum vezetője lesz az Omega beat-mise est műsorvezetője, a két zenekar műsora között pedig a hatvanas évek beatkorszakának legnagyobb slágereiből fog válogatni.

 
     
 
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb
 
     
 

2. Sajtótájékoztató: 2015. május 14.

 
     
   
     
 

A beatmise turné első állomásaként május 30-án a Budapest Parkban lép fel az Omega együttes, az est vendége a P. Mobil együttes lesz. Trunkos András, az együttes menedzsere az Omega csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Spencer Davis Group már meghirdetett fellépése betegség miatt elmarad, helyette - az eredeti terv szerint - a P. Mobil együttes lesz a vendég a Budapest Parkban.

 
 
Összeállítás a Magyar Távirati Iroda fotóiból:
 
 
 
     
     
 

Próba a Budapest Park koncert előtt, bizsergő hangulatban! Bőséges és meglepő lesz a program, a képek szombaton megelevenednek, de a lány nem megy haza!

 
     
 
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb  
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb  
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb