Első "Ős" Illés-Omega találkozó
 
 
Rockmúzeum, 2016-07-26.  
 
 
   
     
 
Lehet, hogy az 1963 évi találkozó fotója adta Nényei Tas-nak az ötletet, miszerint 53 év elteltével "ismét" találkozzunk. Erre alkalmasabb helyszín a Rockmúzeumnál nem is lehetett volna. Az Illésből Farkas Ádám Kanadából, Nényei Tas Németországből, Halász Öcsi és mi Omegások Mecky, Benkő Laci, Varsányi Gergő és jómagam budapestről érkeztünk a találkozóra.
 
     
   
 
Balról jobbra: Farkas Ádám, Kovacsics Öcsi, Varsányi Gergő, Halász Öcsi, Mecky.
 
     
  Kubicsek Sándor, Pemete zenésztársunk így ír az eseményről:  
 

2016. július 26-án a MagyaRock Hírességek Csarnokában találkoztak az "ős" ILLÉS és OMEGA zenekar tagjai. A legendás zenészek nagyon megörültek egymásnak, szinte vég nélkül osztották meg egymás között az emlékeiket és élményeiket.
A legelső Illés formáció még családi zenekarként működött, 1957-ben alapította Illés Lajos (zongora), rajta kívül Illés Károly (szaxofon) és Zsiga István (gitár) szerepeltek benne. 1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetem zenekaraként alakultak újjá: Az Illés fivérek mellett Nényei Tas basszusgitározott, Farkas Ádám és Halász Gyula "Öcsi" gitározott, Rozsinszky Csaba, majd Körmendi János dobolt. Indultak a Ki-Mit-Tud-on, rövid ideig Koncz Zsuzsát is kísérték.

Az Omega együttes 1962-ben, a Ciklon együttes és a Próféta zenekarok összeolvadásával alakult meg. Az első koncertet, amelyen az Omega nevet viselték, a legtöbb forrás szeptember 23-ára teszi, helyszínként pedig a Műegyetem Hess András téri kollégiumát jelölik meg. Az eredeti felállás a következő volt: Bánkúti Győző (trombita), Benkő László (ének, zongora, furulya), Kóbor János (ének, ritmusgitár), Tornóczky Ferenc (szólógitár), Künsztler Tamás (dob), Láng Péter (szaxofon) és Varsányi István (basszusgitár). Tornóczky Ferenc helyét nem sokkal később Kovacsics András ("Öcsi") vette át, Bánkúti Győző pedig kilépett az együttesből. 1964-től Somló Tamás és Wittek Mari énekesnő csatlakozott az Omegához, melynek 1968 júniusáig oszlopos tagja volt.
 
     
   
     
 
A fotókból albumot készítettem a jó hangulatú találkozóról. Az eseményhez hozzátartozott egy közös ebéd a RAM-on belüli Vak Varjúban, itt már nem készült felvétel.
 
     
   
     
  Plants: image 1 0f 4 thumb  
     
  Második "Ős" Illés-Omega találkozó  
  Vak Varjú 2017-08-15.  
     
 
Úgy tűnik a beat nagy öregjei igényelik ezekez az évenkénti találkozókat, melyek visszaidézik számunkra a kezdet szépségeit, nehézségeit és veszik a fáradságot, hogy messzi országokból tiszteletüket tegyék a közös programon.
 
 
A találkozó, és egyben gyülekező ismét a Rockmúzteumban volt, innen mentünk át a szomszédos Vak Varjú Étterembe, hogy kötetlenebbül cseveghessünk, közös ebéd mellett.
 
     
  Képek a találkozóról:  
     
 
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb