WHO IS WHO kiadvány  
 
     
   
 

Tíz év, kilenc és fél kiadás, hatvanezer interjú. Ezzel a három számmal lehetne a legegyszerűbben összefoglalni a Who is Who Magyarországon évtizednyi történetét.
Mindez 2001-ben kezdődött, amikor a svájci Who is Who Verlag – Csehország és Lengyelország után – Magyarországon is megkezdte tevékenységét. Közel másfél évnyi adatgyűjtés után 2003-ban jelent meg a Who is Who Magyarországon első kiadása 7.500 életrajzzal.

Az elmúlt tíz év mind az ország, mind pedig Kiadónk életében számos változást hozott. Hat kormányt, négy miniszterelnököt, három köztársasági elnököt, egy EU-tagságot, kb. 900.000 újszülöttet és kb. 1.300.000 elhalálozást. Ezen idő alatt munkatársaink 60.000 interjút folytattak hét országban (Magyarországon kívül ausztriai, szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai és szlovéniai magyarok életrajzai szerepelnek kiadványunkban). Csak az életrajzok felvétele és feldolgozása kb. 120.000 munkaórát – 5.000 napot! – vett igénybe. Megjelentettünk kilenc kiadást több mint 20.000 oldal terjedelemben, internetes adatbázisunkban több mint félmillió európai személyiség életrajzát tettük elérhetővé előfizetőink számára.

Jelenleg Magyarország egyetlen, évente frissülő kortárs életrajzi enckilopédiáját szerkesztjük, kötelességünknek érezvén bemutatni hazánk ismert és kevésbé ismert, de mindenképpen érdekes és említésre méltó személyiségeit.

 
     
 
Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb
 
     
 
.Rétháti Kovacsics András
Művésznév: Kovacsics Öcsi
Cégnév: Kerek Reklám és Kereskedelmi Bt.
Céghely, Lakhely: 1121 Bp., Irhás árok 71-73.
Születési hely.: Érsekújvár, 1941.
Gyerekek: Ádám (1975, Unique zenekar alapítója, zeneszerző, hangszerelő, stúdió tulajdonos), Péter (1983, számítógépes grafikus), Linda (1985, angol fordító, üzletvezető), unoka: Martin (2012)
Szülők.: Rétháti Kovacsics Lajos II., Deteki és tengerfalvi Meczner Zita
Híres felmenők: apai ágon 1606-ban II. Rudolf királytól kapta Bertalan a nemességet Prágában, Ferenc József erősítette meg
 
 
azzal, hogy ükapjának, Kovacsics I. Gyulának és leszármazottjai részére adományozta a Rétháti birtokkal együtt a rétháti előnevet 1868 évben; Kovacsics Gáspár kincstári ügyész Kulán; Kovacsics Gyula főszolgabíró; Kovacsics Gyula Temes vármegye nyugalmazott árvaszéki elnöke, a vármegye Tűzoltó Szövetségének és a temesvári Állatvédő Egyesület elnöke, a Vöröskereszt egylet ügyvivő alelnöke, a Vaskoronarend lovagja, rétháti közbirtokos; Kovacsics Ágost és Ferencz királyi járásbírák; anyai nagyapja, dr. Meczner Tibor Sárospatakon Zemplén vármegye főlevéltárnoka; dédapja, ifj. Meczner Gyula kormánybiztos, Zemplén vármegye főispánja és Nyíregyháza díszpolgára; anyai nagyanyja, Szepessy Anna magyar nótákat írt. Nővére - Ágnes - 1959-1962 a magyar evezős válogatott tagja, 1960-ban Londonban, Nyílt Európa Bajnokságon kormányos négypárevezősben bronzérmes, 1972 évben megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportoló kitüntetést.
 
 
Iskolai végzettség.: 1956-60 Kölcsey Gimnázium, érettségi, 1960-62 híradástechnikai műszerész, 1962-67 BME, Villamosmérnöki Kar, gyengeáramú műsorközlő ágazat, villamosmérnök, diplomavédés 1969; Pege Aladár basszusgitár kurzus.
 
 
Szakmai életrajz: zenész: 1962-67 OMEGA, alapító tag, zenekarvezető, szólógitáros, 1967-69 Olympia, szólógitáros, 1969-72 Syconor, zeneszerző, szólógitáros, 1972-86 Universal, basszusgitáros, zenekarvezető, zeneszerző, koncertek szervezése, 1978- Kovács Kati Universal, több, mint 2300 koncert, 1980 nagylemez elkészítése, 2007 Pünkösdi rendezvény, Dusnok és Bp., Táncsics hajó, Universal koncert; 1986- koncertszervezés, 100 Folk Celsius, Tolcsvay Trió, Rodeo Trió (itt basszusgitáros is), fellépések szervezője és résztvevője, Ágai Ágnes gyermekversei alapján "A titkokat csak az ujjaimnak mondom el." lemez elkészítése, melyen Udvaros Dorottya énekel, 1988-95 Luxus Tours Szövetkezet, személyszállító, majd a Szövetkezet elnöke, külföldiek részére különféle programokra utaztatás szakképzett idegenvezetők közreműködésével (városnézés, Szentendre, Dunakanyar, Puszta program, Balaton, Egri bortúra),1991- Kerek Ker. Bt. megalapítása, marketing és reklám tevékenység, majd 1995- egy társával, személyszállítás, meglévő programokhoz buszok biztosítása, 1995- Start Webdesign, honlapkészítés, optimalizálás, saját honlap elkészítése, 2009 My Media, reklámfilm-, banner-, fotógaléria készítése, vágás, 2010- adatmentés.
 
 
Különleges teljesítmények: a 60-as évek a zenében egyszeri és megismételhetetlen korszak, örül, hogy ennek aktív részese, formálója volt; az együttzenélés élménye feledhetetlen, ahogy a világ haladt, úgy tanultak, úgy fejlődtek; a zenei élet után amibe belefogott, azt mindig a lehető legjobban igyekezett megoldani, örül, hogy ebben is sikereket könyvelhet el.
 
  Publikációk: www.kovacsics.hu saját honlapon megjelenő írások.  
  Hobbi: síelés, evezés, windsurf  
  E-Mail: kovacsics@kerekbt.hu  
 
Website: www.kerekbt.hu


 
 
Örömteli fogadtatás Dél- és Kelet-Európában
A gyors gazdasági növekedés 2002-ben kedvezett Ralph Hübner elképzelésének, miszerint a személyi enciklopédiák kiadását kiterjeszti a kelet-európai országokra is.
Lengyelország és Csehország volt az első két célpont. Mindkét mű, a Who is Who w Polsce, valamint a Who is...? (v České republice) egyaránt 2002-ben jelent meg. Az országos médiumok nagy tetszéssel fogadták a kiadványokat. Lengyelországban külön kiemelték a lexikon magas kommunikációs értékét - a szóban forgó mű már kezdetekkor 10.500 életrajzot tartalmazott: "A jelenkor kommunikációjának elengedhetetlen eszköze, amely számos vállalat munkáját képes megkönnyíteni.", írja a Trybuna a 2002. szeptember 16-i számában.

A 2003-as évben kiadásra kerülő művek, a Who is Who v Slovenskej republike , valamint a Who is Who Magyar- országon hasonlóan kedvező fogadtatásban részesültek, mint a korábban Csehországban és Lengyelországban megjelent kiadványok.

 
     
  Megtisztelő E-mail érkezett 2013 július 1-én:  
     
 
Tisztelt Rétháti Kovacsics András!

35 éves szakadatlan munkával megalapítottam és vezettem a Who is Who kiadót, amely időközben egy világszerte ismert és elismert fogalommá vált. Ez idő alatt a Hübners Who is Who-sorozat részeként mintegy három millió példány látott napvilágot.

Az olyan sikertörténetek, mint amilyen az Öné is, teszik a Who is Who-t azzá, amivé - a kortörténet egy egészen különleges dokumentációjává.

Az Ön életrajza ezen a napon nyert felvételt a Who is Who Magyarországon-ba: 2012.08.15. Ennek a beszélgetésnek a keretében szerkesztőnk lejegyzetelte az Ön érdekes és példa értékű életútját, hogy később összefoglalja azt, és közzé tehessük a művünkben.

A Who is Who-szerkesztők nagyra becsülik munkájuk során, hogy nap mint nap olyan embereket ismerhetnek meg, mint Ön: személyiségeket, akik valami különlegeset nyújtottak az életben.


Szívélyes üdvözlettel:
Ralph Hübner
a svájci Who is Who Kiadó alapítója és az igazgatótanács elnöke